Vagy most jöttem rá az élet lényegére, vagy most őrültem meg végleg. Másra nem tudok gondolni. Nemrég, de már ma hirtelen más dimenzióból kezdtem el látni az életet. Mint ha eddig láttam volna oldalról, most pedig fentről. Ugyanazt látom, más irányból. De ugyanazt. Csak könnyedebben. Problémák, küzdelmek, nehézségek nélkül. Most látok egy világot, ahol csak azt kell gondolnom, hogy én is kérek a nagy egészből egy kis részt és megkapom amit kértem. Nem hosszan imádkozom, kérlelek, vágyódom. Hanem csak kérek és már enyém is. Már viszem is amit választottam. Hát, furcsa mindenesetre innen nézelődni.
Még nem tudom miként veszem én mindennek hasznát, de biztosan meg fogja könnyíteni az életemet. Nem görcsösen akarok, hanem természetes hogy kérek és kapok. Ez mindenkinek természetes kéne, hogy legyen. Ez egy ugrás bele a nagy semmibe, amiből jól jöttem ki. Most még próbálgatom a határokat, nézőszöget váltogatok, megy-e az átállás egyikből a másikba.
Aki most ezt olvassa, biztos, hogy arra tippel, inkább megőrülhettem. Sebaj. Az sem baj, csak maradjon így ez a világ.
Ha kérdezem, hogy viseljem el az érzést, ami szétfeszít, most már azt kérdezem, na jó, mit is kezdjek akkor most vele? Kérjem meg azt akinek szól, hogy fogadja el, hogy hallja meg, érezzen meg valamit abból, amit küldök. Ne hagyjon itt magamra vele, mert nem természetes a reménytelen célba nem érő érzelem. Hogy hogyan kéne ezt a tudtára adni, majd még kialakul. Nyilván a telepátia eszközeit használva. Eddig azt gondoltam, nem befolyásolhatok senkit arra amit nem akar. Most azt, hogy nyugodtan tudhat róla, akinek szánom. Hisz mi történik, legfeljebb tud róla és kész. Én elmondom, ő meghallgat, élünk tovább. De miért kellene egyedül cipelnem a terhet, a vágyat, a szerelmet? Hiszen két ember kell hozzá, nem játszhatom egyedül.
És a másik, ha arra gondolok, hogy csak nekem is lenne csak egy kicsit jobb, kicsit könnyebb, ha sírok, könyörgöm, küzdök érte, az olyan semmire sem jó harc. Nem lehet cél, hogy vastag falakon át nézzek valahová. Le kell dönteni a falakat. Feleslegesek. Én most ledöntöttem ezeket a falakat az életemben. Kinyitottam, vagy úgy tekintek rá, mintha ott sem lenne. Lényegében egyáltalán nem is tekinthetek rá, hisz ott sincs. Nem is kell tudnom, hogy valaha ott volt egyáltalán. Ha akarok valamit, ha kérek valamit, kérni kell és akarni és kitalálni. Nem lehet másképp. Akarok, kérem és kapom. Szerintem ennyi. Ezt az üzenetet kaptam ma reggel.
Hogy mennyit aggódtam eddig, menyire könyörögtem egy üzenetért. Most nem kértem, csak kaptam. Túl vagyok egy sor akadály teljesítésén, megértem az új tudásra. Már tudom használni, nem kallódik el a többi közt. Nyugalom szállt meg. Meg nyugtalanság, mint amikor valaki új biciklit kap, de nem akar kint elállni az eső. Én is ki akarom már próbálni, de még le kell ülepedni-e bennem, még át kell gondolni és el kell olvasni a használati utasítást.
Köszönöm az üzenetet, tudom is kitől kaptam. Akivel nemrégen ismerkedtem meg és mindig mindenhol a nyomomban van. Figyel, támogat és segít ha kérem. Akire nem lehet elégszer hálával gondolni, akit csak szeretni lehet. Ő az a fénylényem. Mindenkinek van, de kevesen ismerkednek meg vele. Pedig érdemes, mert csak jót kap az ember. Meg nem vagyok olyan egyedül.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése